Árnyékküszöb
Halasi alkotók filmjét vetíti az iti
Két halasi diák, Kormos Krisztián és Nagyapáti Tamás jegyzi íróként és rendezőként is azt a filmet, amelyet az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda március 4-én és 5-én 17 órakor vetít a Boróka Civil Házban. A fiatalok Árnyékküszöb címmel egy misztikus thrillert készítettek, azóta viszont újabb filmes ötleteik is vannak.
- Mindent együtt csináltunk a filmmel kapcsolatban – mondják a fiúk, akik amellett, hogy alkotótársak, jó barátok is. Krisztián Szegeden, Tamás pedig Budapesten folytat felsőfokú tanulmányokat, így csak a nyári szünidőben és a hétvégéken tudtak a filmmel foglalkozni.
- Engem az motivált, hogy olyan legyen, amilyet megnéznék a tévében. A történetről konkrét elképzelésem volt, ebből született az a közel 30 oldalas szinopszis, ami alapján elkezdtünk dolgozni – tudjuk meg Krisztiántól. – Nem betanult szövegeket mondtunk fel, bárki hozzátehette, amit szeretett volna. Ettől lett életszerű – teszi hozzá.
- Egy rugóra járt az agyunk. Ez sok jelenetben megmutatkozott a kameraállások vonatkozásában és a vágásoknál is. Hétvégéken nyolc-tíz órát is dolgoztunk a filmünkön, ami kisebb-nagyobb szünetekkel két évig készült – árulja el Tamás.
- Hogyan választottátok ki a szereplőket?
- A baráti körünkből. A főbb szerepeket mi játsszuk, de vállalta a közreműködést például Oláh Adrián is, aki tanárunk volt a Szilády Áron Gimnáziumban. Azokon a szórakozóhelyeken forgattunk, ahová rendszeresen járunk, illetve a filmhez illő külső helyszíneket választottunk – mondja Tamás.
- Milyen visszajelzéseket kaptok?
- Többségben pozitívokat. Általában tetszeni szokott az embereknek. Többen is kiemelték, hogy milyen sok munka van benne.
- Mit tartotok a film legfőbb erényének?
- Én azért vagyok rá büszke, mert amatőr szereplőkkel sikerült úgy megoldani, hogy kerek egész és fordulatos lett annak ellenére, hogy a költségvetésünk elég szűkös volt – avat be a részletekbe Tamás.
- Olyan műfajt sikerült választanunk, amelyben nem nagyon készül film Magyarországon. Ez a misztikus thriller – veszi át a szót Krisztián. – Számomra a Twin Peaks volt az ihletadó. Megfogott a hangulata, de nem akartunk átvenni belőle semmit, és szerintem sikerült is elvonatkoztatnunk tőle.
- Én direkt meg se néztem, hogy más nézőpontból közelítsek a rendezéshez. Szerettem volna, hogy egyedi ötleteim legyenek. Az elképzeléseink találkoztak, így jól ment a közös munka - teszi hozzá Tamás.
- Mik a terveitek?
- Újabb filmötleteink vannak. Alkotóműhelyünk, a Vérző Hold Stúdió kisfilmeket és videoklipeket pedig folyamatosan készít felkérésre is – tudjuk meg Krisztiántól.
- Újabb, jobban kidolgozott forgatókönyvvel is rendelkezünk, de annak megvalósításához profibb technika kellene, és egy producer, aki segít nekünk. Talán a jövő évi filmszemlén mi is bemutatkozhatunk – mondja Tamás.
Pál László
Kormos Krisztián és Nagyapáti Tamás a film egyik jelenetében |